Lelkiség

Érték a normalitás 4. – Egyenlő vagy különböző?

Az ember sok mindent felfedez. A természet sok törvényét, Amerikát, a távoli galaxisokat vagy a parányi atommagot a körülötte keringő elektronokkal…

Az első gyülekezet születése

Az első gyülekezet ApCsel 2,37–47Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit...

„Hiszek Szentlélekben”

Hosszabb ideje forgatom szívemben e rövid mondatot. Írni szeretnék róla, de nehezen indul meg gondolataim folyama. Pedig nem vagyok forrásszűkében. Glédában áll...

Pünkösdről mai nyelven

„Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek...

Az én legszebb madaram: a fecske

Véleményem szerint a legszebb madarak egyike a fecske. Hosszú fekete (sötétkék?) farktollai, szép karcsú teste, a fején, mellén fehér díszítések vannak. Rendkívül...

István és a mennybemenetel

„István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonban néhányan a szabadosok,...

Jézus Krisztus örököstársai vagyunk

Óvás a programtalan semmittevéstől A tervtelen, programtalan semmittevés nagyon veszélyes lelkiállapotot teremt. A nyugdíjasokat, különösen a frissen...

Édesanya örök

Amikor egy ember jó a másik emberhez, kincset ad át. Generálja a jóságot a következő nemzedékre. A jóság lehet a hit, a...

Barabbás (Mt 27,15–26)

Ebből a jól ismert történetből egyetlen üzenetet emelek ki: Barabbás azért menekülhetett meg a biztos haláltól, mert Jézus meghalt helyette.

A halál húsvét felől nézve

Évekkel ezelőtt idős özvegyet temettem egy eldugott kis faluban. Rég elhalt férje mellé került fáradt teste végső nyugovóra. Körben beroskadt, füvel benőtt...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!