A lakásügy

Az ország több helyszínén nagy odaszánással indult el a baptista egyház SZÜBI nevű bibliaiskolája. Mindnyájan azért jelentkeztünk, mert többet akartunk tudni Urunk dolgaiból. Az én...

25 éve lennék vak

1992 májusát írtuk, éltük. Két ház teljes felújítása után a kertünk alatt – a papok szőlőjében – felparcellázott területen vásároltunk telket. Új ház építésének kellős közepén voltunk. 35 évesen,...

Sámson

Minden kornak megvan a maga erős embere. Ma ez a keresztények között is így van. Az átlagemberek általában egy erős ember mögött sorakoznak föl....

Húsvét és a kő

Húsvét hajnalán útban volt egy kő. A Jézus Krisztus sírját lezáró hatalmas sziklatömb. Az asszonyok kétségeskedtek miatta, a katonák támasztották az oldalát, és egy...

A húsvét (nem) mindenkié!

„Én is jól tudom, hogy a légionisták hazudtak – mondta elkomolyodva –, és ezt az egész históriát azért sütötték ki, mert a zsidók megvesztegették...

Jézusért lelkesedünk: ez éltetőnk

A virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete. Rajtunk, magyarokon kívül az örmények nevezik még a bevonulás napját virágvasárnapnak. Ekkor vonult be...

Valami új született: a család

„Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24) Februárban a házasság és a család az átlagosnál...

6 gondolat a visszajelzés fontosságával és erejével kapcsolatosan

Fontos kialakítani és fejleszteni a visszajelzés kultúráját. Alapesetben ez a „Köszönöm” szó helyes használata. Ezen túl fejleszteni szükséges a tudatosságot, hiszen az általunk...

Kicsoda az ember?

Állandó kérdés. Pedig senkit és semmit sem ismerhetünk jobban, mint magunkat, egyszóval magát az embert. A keresztény igehirdetésnek természetszerűleg állandó „feladata” lett annak tudatosítása,...

A karácsonyi okosság diadala

Ezen a karácsonyon is sok minden kavargott a fejemben. Mivel egyedüli hivő vagyok a családban, még sose volt keresztény karácsonyom. Törtem a fejem, hogyan...
1% is új esélyt teremt!