Gyülekezeti hírek

Verőfényes ünnepnap Csantavéren

A Délvidéken jártam 2017. október 15-én, a szerbiai Csantavéren. Mindig szívesen keresem fel ezt a kilencvenes években létrejött, s azóta szépen fejlődő gyülekezetet. A település...

Fényt hagyni magunk után

December 9-én adventi koncertet szervezett a Szokolyai Baptista Gyülekezet. Az est témáját egy Mécs László vers adta, melyben a költő így írta le vágyát: “Az...

Zsoltár-estek

Október 27-én a Pozsonyi úti Református templomban, 28-án pedig Gödöllőn, a Művelődési Házban került sor Felix Mendelssohn Bartholdy 42. és 95. zsoltárjának előadására. A Baptista...

Bemerítés a Gyáli Új Élet Baptista Gyülekezetben

Minden gyülekezet életében, de egy kis létszámúban még inkább nagy örömet jelent, amikor megtért, újjászületett tagokkal növekszik, erősödik a közösség. A Gyáli Új Élet Baptista...

Karácsony előtti karácsony

A Rákospalotai Baptista Gyülekezet hívta meg a Központi Énekkart egy retro-karácsonyi énekkari estre. Régi és új énekek egyaránt a műsorra kerültek, valóban széles intervallumon helyezkedtek...

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”, avagy Vízre, magyar!

Néhány év óta gyülekezetünk, a Csepeli Baptista Gyülekezet, angol fiatalok vezetésével és közreműködésével angol tábort szervezett. Az eltelt évek bizonyítják, hogy jó a fogadtatás,...

Kiállítás a Debreceni Baptista Gyülekezetben

November 15-29 között volt megtekinthető a Debreceni Baptista imaházban az a kiállítás, ami a Baptista Művészeti Napok keretében került megrendezésre az Öt Tálentum Közhasznú...

Gyermekbemutatás Gyulán

Buzás Adélért, Buzás-Kiss Mónika és Buzás Norman elsőszülött gyermekéért adott hálát a Gyulai Baptista Gyülekezet a 2017 november 5-i, délelőtti istentiszteleten. A Fil 4,8 alapján...

BMN Pengetős találkozó Pesterzsébeten

„Zeneszóval zendül a zsoltár és fennen száll az énekszó”… Így kezdődik Händel Ünnepi Zsoltár c. gyönyörű éneke, és ez valósult meg november 12-én Pesterzsébeten, ahol...

MűvÉsztorna és Keresztkérdés koncert a Rózsakert Közösségi Házban

Azon a délutánon benépesítettük a nagytermünket. Összesen 12 csapat alakult (4-6 fővel).  Érkeztek családok az angol klubunkról, amit a 10-14 éves korosztálynak tartunk péntekenként. Összemérték...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!