Szárnyra kelni…

Tavaly ebben az időszakban került sor az első Protestáns Cigánymissziós Konferenciára, ahol közel 400 cigány ember együtt imádta az Isten. Számomra meghatározó pillant volt,...

Bemerítés Tázláron

A kis létszámú gyülekezetekben is nagy öröm a bemerítés. Igaz ez a tázlári gyülekezetre is, ahol 2017. február 26-án két fiatalember, Kiss Benjámin és...

Isten nevében a városért!

Az elmúlt hónapokban többször részesei és szemtanúi lehettünk annak, ahogy Szigetszentmiklós gyülekezetei összefognak, hogy felekezettől függetlenül együtt segítsék a nehéz helyzetben élőket. Decemberben jótékonysági gyermekkarácsonyra...

Menyegzői istentisztelet Békéscsabán

Örömteli eseménynek adott helyszínt a békéscsabai gyülekezet 2017. március 11-én, szombaton. Oláh Nóra és Havár Gyula népes ünneplő sokaság előtt mondta ki a boldogító...

Lelkipásztor-beiktatás Szokolyán

Az elmúlt év júniusában búcsúztatta el a Szokolyai Baptista Gyülekezet, valamint a vác–püspökszilágyi körzet lelkipásztorát és ifjúsági pásztorát, Floch Gábort. Az eltelt több mint...

Gyermekbemutatás Érsekcsanádon

2017. március 12-én Hetényi Levente és felesége, Estilla hozták el Isten és a gyülekezet elé gyermeküket, Evelint. Vasadi Lajos lelkipásztor Mózes 5. könyvéből a 6,4–9....

„Testben távol – lélekben együtt”

2017. február 5-én Füstös Gyula lelkipásztor elköszönt a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezettől. Lelkipásztorunk 2008 óta szolgált közöttünk, ezentúl Kétegyházán hirdeti tovább Isten igéjét. Sokrétű szolgálata...

Cigánymissziós fórum Budafokon

A baptista egyház adott otthont az idei találkozónak, Kovács Bálint lelkipásztor, a romamisszió vezetője és Szegedi Balázs, a budafoki gyülekezet presbitere fogadták az öt...

Isten hívására válaszolni kell!

Ismét megmozdult a bemerítőmedence vize a budapesti Wesselényi utcai gyülekezetben, és ez annak az eredménye, hogy Isten Szentlelke ma is élő és ható. Napjainkban...

Gyémántmenyegző Rákoscsabán

Mihály Mátyás tiszteletbeli gyülekezetvezetőt és feleségét, Debreczeni Máriát 2016. december 4-én 60. házassági évfordulójuk alkalmából köszöntöttük gyülekezetünkben. Mindketten újra tanúságot tettek arról, hogy Isten...
1% értéket ment!