Bemerítés Kispesten

3148
Dr. Mészáros Kálmán a négy bemerítkezővel

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének napja, a gyülekezet születésnapja és a világmisszió kezdete. Jézus Krisztus megígérte a Pártfogót, akiben természetfölötti erőt adott hitünk megvallásához és a mellette való hűséges helytállásunkhoz.

Ahogyan ez az első pünkösd alkalmával történt, a Kispesti Baptista Gyülekezetben is többen döntöttek Jézus Krisztus követése mellett. 2016. május 15-én, pünkösdvasárnap négy fehér ruhás hitvalló testvérünk – Tóth Fruzsina, Hartman Ladonicki Mária, Kéméndi Dániel, Jakab Ádám – lépett a vízmedence hullámai közé, hogy Jézus Krisztus példáját és parancsát követve bemerítkezzen. Imádkozzunk értük, hogy mindhalálig hűségesek legyenek elhívó Urukhoz.

DSC_0029Ezen a pünkösdön vendégeket is fogadhattunk Tóalmásról. A gyermektáboron és bibliaiskolán kívül egy 40-50 fős baptista gyülekezet is működik ott, ők voltak a vendégeink. Mint ahogy az közismert, a közelmúltban lettek a baptista szövetség tagjai, így gyülekezetünkben ünnepeltük meg országos közösségünkhöz történt csatlakozásukat.

Mivel a fehér ruhás hitvalló testvéreink közül többen a tóalmási ifjúsági táborban tértek meg, így a bemerítési ünnepre is elkísérték őket barátaik és lelki vezetőik, akik a szolgálatokba is bekapcsolódtak. Az igét Varga István tóalmási lelkipásztor hirdette. Pünkösd jelentőségéről és a bemerítés bibliai alapjairól pedig dr. Mészáros Kálmán kispesti lelkipásztor tanított.

DSC_0054A kispesti asszony testvérek bőséges szeretetvendégséggel készültek, így az ünnepi alkalom a terített asztalok körül folytatódott még a délután folyamán is. Köszönjük vendégeink szolgálatát és a vendéglátásban szorgoskodók nagylelkű munkáját.

További fényképek itt találhatók: http://www.kispestibaptista.hu/2016/05/punkosdvasarnap-bemerites-kispesten-2016-majus-15/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!