Bemerítés a Tágas Tér Gyülekezetben

1762
Durkó István Brád György bemerítkezővel

Újra örömünnep volt Békésen a Tágas Tér Gyülekezetben október 25-én. Egy imameghallgatásunkra kaptunk választ. Brád György testvérünk vallotta meg hitét, engedelmességét.

Testvérünk elmondta: közel két évtizede nagyon-nagy nehézséggel küszködött. Valaki azt mondta neki – Rajtad már csak az Isten tud segíteni!

Durkó István testvér által folytatott lelki gondozói beszélgetés után csoda történt. Elfogadta a szabadítót az Úr Jézust, és megszabadult.

Attól kezdve sok Istenmegtapasztalása volt-van, megsegítette, átsegítette, meggyógyította az Úr Őt és a családját is. Néhány éve csatlakozott a gyülekezethez, ahol a felesége is bemerített szolgáló tag.

Ez év nyarán kerékpározás közben megszólította az Úr. – Be kell merítkezned, ennek tett most eleget.

A bemerítést és az igei szolgálatot Durkó István missziói igazgató testvérünk végezte, a búza és konkoly példázata alapján. Szolgált a gyülekezet dicsőítő csoportja, többen köszöntöttük testvérünket és nagy örömünkre megtelt a gyülekezet látogatókkal is.

Mindenért Istennek adjuk a dicsőséget!

”Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.” 2Kor 1,18.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!