Bárcsak jóllakhatott volna…

Hihetetlen történetek

0
309

Hónapok óta küzdök egy baloldali fájdalomsorozattal: derék, csípő, kéz… és bizony egyetlen éjszakán se tudtam aludni.

A kapott gyógyszerek semmit se értek. A gondot súlyosbította a költözés, ahol nagyon sokat kellett cipekednem. Már magánúton eljártam egy 10-es kezelésre a kiváló gyógy masszőrhöz. Amit eddig költöttem nem volt semmi. De mindenek ellenére pontosan tudtam, hogy az Úr kezében vagyok, minden izomgyulladásomat ő is tudja. Tehát, ha megengedi, akkor annak célja van, sőt jóra is fordítja. Amikor már éjszaka se bírtam tovább a fájdalmakat, mert semmi csillapitás nem segített felkerestem az egyik régen ismert orvosomat, aki már több ilyen gondból mentett ki sikeresen engem. Három helyre kaptam injekciót és a gyógyszertárban ismét 10 ezer forintot fizettem. Közben egy cseppet kényeztettem magam a büfében, vettem nagyon finom linzereket: meggyeset és mákost, valamint leöblitettem egy igazán királyi 100 %-os üdítővel. Jólesett és meg is könnyebbültem egy kicsit lelkiekben is a sok trauma után.

A gyalogátkelőhelyen egy nő állt. Mindenki átment, ő nem. Mintha várt volna valamire. Amikor odaértem, megszólitott. Alig értettem, de pénzt kért. Akkor eszembe jutott a sok-sok kiadásom és az, hogy egyébként is az Úr szerint adakozom és eljöttem azzal a mondattal, hogy sokat költöttem már. De valahogy a szívem nem hagyott nyugodni. Mintha ez nem is én lettem volna. A megálló felénél visszanéztem és a nő még mindig ott állt, felém fordított arccal. Szőrnyű érzés volt! Ekkor eszem bejutott egy bibliai történet a bolond gazdagról és a szegény Lázárról.

Lázárról, aki csak arra vágyott, hogy a lehulló morzsákból végre egyszer jóllakjon. Ekkor leperegtek előttem az én morzsáim… Nagyon szégyelltem magam, de tovább mentem. Estefelé járt és a villamos megállóban lévő henteshez tértem be vacsorázni, mert nem volt igazán olyan otthon, amit szívesen fogyasztottam volna. Vettem egy szelet kenyeret, egy szelet sült tarját mustárral. Régen ettem ilyen finomat, de a szám mégis megkeseredett. A morzsáim…

Hazafelé jövet eszembe jutott egy nagy igazság, ha az Úrnak nem adod meg, amit kell, ő el tudja venni azt úgy is, hogy nincs mit tenned. Elromlik ez, elmarad annak a kifizetése… Éppen aznap jöttek hozzám, mert meghirdettem eladásra egy füles fotelt. Nagyon kedves házaspár volt. Mivel a II. emeletre most nem járt a lift, felajánlottam, hogy a pincéből hozzuk fel a másik darabot, ott csak fél emelet a kapu. Igy aztán háziruhában egy kabáttal, papucsban, leindultam velük, de mélyen volt elrakva és inkább a másik mellett döntöttünk. Feljőve döbbenten vettem észre, hogy a biztonsági ajtót csak úgy behúztam, benne a kulccsal. Általában nagyon figyelek erre, de most ott volt a markomban a pince kulcsa, de nem a lakásé és ez valahogy megtévesztett…

Rémségesen rossz érzésem támadt! Elveszett lettem, kirekesztett és remény nélküli, mint az asszony ott… Éppen most költöztem az új lakásba és nem tudok bemenni? A vevők is ott toporogtak. Se pénz, se fotel. Kaptam egy mobilt tőlük és felhívtam a közelben dolgozó lányomat a pótkulcsért. Elvittek autóval. Az igazán elegáns üzletház földszintjén valójában úgy vártam rá, mint egy hajléktalan. Rövid ujjúban, házi papucsban, csak egy rám dobott dzsekiben… Iszonyatos volt. Igyekeztem az ismert kollegáitól elfordulni.

Itthon kiderült, hogy a zárban van a kulcs és nem jutottunk előrébb. Van a házban egy gondnok, de őt se tudtam hívni, mert a mobilom benn maradt. Becsöngettem a szomszédhoz és kértem, hogy hívja ide. Nem volt elérhető telefonon. Ekkor ő lement a lakásába. Épp akkor tért haza. Eddigre én már a sírógörcs határával küzdöttem. Iszonyatosan szégyelltem magam mindenki előtt, de nem volt mit tenni. A lányom közben riasztott egy lakatost. Egy, másfél óra. Aztán megjött a gondnok és csodával határos módon kinyitotta az ajtót sérülés nélkül. Fotelt elvitték, én lemerültem. A lakatos 13 ezer forintért jött volna és fizetni kell, ha bejutok közben, ha nem. Nos, mégis elfogadta a lemondást.

Amikor megpihent minden köröttem ismét eszembe jutottak a morzsák, és hogy az Úr el tudja venni azt, amit én nem adok oda. Ez a történet olyan súlyosan nehezedett a szívemre, hogy sírásban törtem ki. De hiszen én… de én mindig… Miért bánt engem az Úr? S amikor előtte maradtam minden szépen kitisztult. Sajnos többször is rosszul reagáltam. Meg szoktam köszönni, de most különösen hangsúlyos lett, hogy megadta az Úr a nyomorúságomban az orvost és a gyógyítási költségeket is. Gazdaggá tett. Nem okozott gondot ezt-azt venni magamnak. Az Úr gazdaggá tett. Adott szép otthont. Gazdaggá tett.

Amikor idáig jutottam, megkérdeztem: „De Uram, ha minden kérőnek adok az utcán, már volt ilyen időszakom, akkor napokon belül elfogy, amim van…”

A válasz máris ott volt a szívemben. „Nem mindenkinek, csak akinek mondom… Szóltam a példabeszéddel, nem? Meg is értetted, mégsem…” Mélységesen szégyelltem magam, jobban, mint az emberek előtt! Bocsánatot kértem az Úrtól, de volt még egy gondolat, amit rendeznem kellett. Nem azért engedte meg ezt a tortúrát az Úr, mert bánt, hanem éppen ezért, mert szeret. Akik nem fattyak, hanem az Úr gyermekei, azokat még életükben figyelmezteti Atyánk és meg is leckézteti, ha kell. Ez nagy kincsünk és nem bántásunk.

A sok-sok várható kiadás mellett csak 3000 Ft-ot költöttem ebben a nehéz helyzetben. Bárcsak odaadtam volna egy részét ennek a rászorultnak. Miután mindent megbántam és helyére is kerültek a dolgok, már csak a sátán támadásait kellett kivédeni, aki folyamatosan és nagy erővel támadott, hogy lám, lám milyen vagyok! Kértem Atyámat, hogy a megbánt bűn súlyát is vegye le a szívemről, ha lehet. Folyamatban van…

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

8 + 1 =