Baptistapont Sopronban

Cipősdoboz-akcióból nőtt nagyra az adománybolt

6126

Szerényen, egy várkerületi udvarban húzódik meg a hely, ahol csaknem mindenki abból részesül, ami a legjobban hiányzik neki. A szegény élelmiszert, ruhát, jó szót, figyelmet kap, a jómódú vásárol, a kétdiplomás, négy nyelven beszélő mérnök adományokat szervez. Kis magyar valóság a kapu alatt…

– Csókolom, Márta néni! Tudna adni egy kis lisztet meg olajat? – félszegen áll az asszony az ajtóban, laposan pislog a haja alól, érződik a hangján, nem először kér. Gálné Kapás Márta, a várkerületi Baptistapont vezetője elgondolkodva néz rá:

– Mondtam, hogy nem szabad csak az adományra berendezkednie… Na de jöjjön, adok még cukrot meg kenyeret is!

– Nem tud nemet mondani – súgja mosolyogva a polcokon rakodó Éva, az Ózdról néhány éve Sopronba költözött önkéntes. A Várkerület 43. szám alatti udvar hátsó helyiségében vagyunk, egy különleges helyen.

– A karácsonyi cipősdoboz-akciókkal kezdődött. Évről évre több adományt gyűjtöttünk össze, annyit, hogy végül már nem fért a csomagokba. A Baptista Szeretetszolgálat és az egyház működtet a miénkhez hasonló elosztóhelyeket az országban, ők állnak mögöttünk is, de tulajdonképpen önállóak és önfenntartók vagyunk – magyarázza Gálné Kapás Márta.

Az ő kezében futnak össze s szaladnak újra szét a szálak. Tonnányi adományt fogad, válogat és juttat el a rászorulókhoz, ha kell, a határon túlra is. Ahol leégett a ház, oda bútort szerez, ahol nincs mit enni, oda kenyeret visz. S ha az olvasónak ismerősen cseng a neve, az azért van, mert éveken át vezette a soproni ipari parkot. Két diplomával, három nyelvvizsgával és még több szakmai oklevéllel vett egy nagy kanyart élete sztrádáján, és vált belőle profi segítő. Ilyen is van…

– Elegem lett a papírmunkából. Szervezni itt is van mit bőven, s nincs nagyobb feladat, mint az emberen segíteni – legyint az álmélkodóra. Közben Kovács Béláné Évával együtt szortírozzák a beérkező ruhákat. A használhatatlanból géprongy lesz, a kicsit hibás, mosásra váró közepesből rászorulók öltözhetnek fel, a jó minőségű, hibátlan darabok pedig itt, a klasszikus bálásbolt fogasain várják a vásárlókat.

– Ez a pénzes része a legnehezebb számunkra, pedig az így befolyt bevételből fizetjük a közüzemi díjainkat, s ha maradna, ebből is segíthetnénk – bátorítja vásárlásra a lányokat-asszonyokat Márta. Van itt minden a bőrkabáttól az alkalmi ruháig, valódi kincsesbánya a műfaj kedvelőinek. S aki vesz valamit, még jótékonykodik is.
Muszáj megkérdezni, hogy szűrik ki azokat, akik nem igazán rászorulók, sokkal inkább élelmesek…

– Nagyrészt az önkormányzat, a családsegítők, a gyerekotthonok vagy alapítványok irányítják hozzánk a segítséget kérőket, de én is felemelem a telefont és rákérdezek az erre illetékeseknél a család hátterére, ha szükséges. Sajnos tényleg vannak, akik összekevernek bennünket a piaccal, csak a pénztárcájukat nem veszik elő, de bírunk velük. Valamiben az ilyen ember is hiányt szenved, erre próbáljuk ráébreszteni – magyarázza Gálné Kapás Márta, és összekacsintanak Évával. Ez tényleg nem irodai munka – ez a való világ a legnagyobb tétekkel: emberekkel és sorsokkal.

Forrás: http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/baptistapont_sopronban_-_ciposdoboz-akciobol_nott_nagyra_az_adomanybolt/2486164/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!