A baptisták is a Jószolgálat-díj mellett

2381

A Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatójának, Révész Szilviának közreműködésével és részvételével a szekszárdi Twickel Birtok és a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány bejelentette a Jószolgálat-díj megalapítását.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója, gróf Zichy Mária Terézia emlékére létrehozott díjjal az alapítvány célja a különböző területeken szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkájának bemutatása, valamint a különböző szociális életpályák népszerűsítése és azok társadalmi elismertségének növelése. A díj jelentőségét mutatja, hogy népszerűsítésében és a megfelelő díjazottak kiválasztásában szerepet vállalt valamennyi Magyarországon működő segélyszervezet. Így a zsűritagok között megtalálható a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Johannita Segítőszolgálat delegáltja is. A díj népszerűsítésében nagyköveti szerepet vállalt Csuja Imre színművész és Szalóki Ági énekes.

A díjra megfelelő ajánlással országos szinten bárki nevezhet a www.joszolgalatdij.hu weboldalon található adatlap kitöltésével. A díjra olyan személyek és intézmények jelölését várják, akik szociális területen végeznek kiemelkedően példaértékű munkát a kiírásban megjelölt kategóriák valamelyikében (családokért végzett szociális munka, kisebbségekért végzett szociális munka, fogyatékkal élőkért végzett szociális munka, idősekért végzett szociális munka, hajléktalanokért végzett szociális munka). Lehetőség van civil kategórián belül szakmán kívüli, de a szociális területen sokat tevő személy elismerésére, emellett életműdíj átadására is. A zsűri által kiválasztott díjazottakon kívül egy díj a közönségszavazatok alapján is átadásra kerül. A Jószolgálat-díjjal a szakmai és emberi elismerésen túl több százezer, összességében megközelítőleg 10 millió forintos tiszteletdíjat is átadnak majd a jövő év elején megrendezésre kerülő átadóünnepségen. A zsűri a pályázó szakmai előélete, tapasztalatainak sokszínűsége és a munkája során elért eredmények alapján bírálja el a beérkező pályázatokat. Jelölésre október végéig van lehetőség.

A díj alapítását ünnepélyes, sajtónyilvános eseményen jelentették be. A hivatalos részt követően a díj alapítója és támogatói elültették a díjat szimbolizáló virágágyást a Petőfi téren, majd Dunára bocsátották a zsűritagok, támogatók üzeneteit tartalmazó palackpostákat. A díj megálmodói abban bíznak, hogy üzeneteikkel nemcsak a díjra és a szociális munka jelentőségére tudják felhívni a figyelmet, de az elismerés meghirdetésével és az üzenetek útjukra bocsátásával a szociális terület országos szintű feltérképezésében is segítséget nyújthatnak.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!