Baptista óvodák szakmai találkozója Kisújszálláson

2154

Intézményünkben, a nevelési év elején elterveztük, hogy a tavaszi nevelés nélküli napokon megrendezzük a baptista fenntartású óvodák találkozóját itt Kisújszálláson, bemutatva azt a környezetet, ahol négy intézmény fenntartója a Baptista Szeretetszolgálat. A két napra tervezett programnak, a Vigadó adott helyet. A jelen lévők a Vigadó színház termében óvodáink – gyermek munkáiból készült – kiállítását is megtekinthették.

A két nap alatt intézményünk öt telephelyéből három óvoda mutatta be gyermekműsorát, mellyel előző napon – OVI-GÁLA alkalmából – a szülőknek is kedveskedtek.

A csütörtöki nap programja igen tartalmas volt és hosszú. Dr Kelemen Lajos pszichológus, a Debreceni Egyetemfőiskolai docense, „A játék szerepe a képességfejlesztésben és a gyermek önkifejezésében” című előadásával lenyűgözte a jelenlévőket. A tanár úrban sok pedagógus köszöntötte egykori főiskolai tanárát.

Ebéd után még három rövidebb előadás hallgathattunk: az Okoskockáról , szintén dr Kelemen Lajos; a Mozgáskotta módszerről –Szabóné Balogh Etelka pedagógiai munkatárs; a DIOO – Digitális óvodai oktató programról – Konkolyi Sándor szoftverfejlesztő tartott előadást. Ezen eszközökben, módszerekben az a közös, hogy mindhárom magyar fejlesztés és mindháromban az óvodás gyermekek játékos fejlesztése a cél.

Azok a vendégek, akik csütörtökön és pénteken is itt voltak, vacsora előtt ellátogattak az intézmény székhelyére, a Pitypang Óvodába. Ezek a vendégeink a Kumánia Gyógy-és Strandfürdő Ifjúsági Szálláshelyen lettek éjszakára elhelyezve.

A második napon az intézmény öt telephelyét prezentációk segítségével mutattuk be és a helyi baptista fenntartású intézmények kaptak szót.

Az olyan időszerű téma, mint Tanfelügyelet – Minősítés – Önértékelés –gyakorlatáról, megvalósulásáról Farkas Hajnalka intézményvezető helyettes adott tájékoztatást. A szekció üléseken kapcsolódó kérdésekre, vezetőket érintő feladatokra illetve  fenntartói válaszokra került sor. A program Bögös Jenő iskolalelkész útravaló gondolataival zárult.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a program két napján a Dunáninneni Területi Igazgatóság minden óvodájából voltak érdeklődők itt Kisújszálláson: Ibrány, Kótaj, Nyírbogdány, Tiszaszalka, Tiszaroff. Külön öröm számunkra, hogy elfogadták meghívásunkat a távolabbi Sárosd, Seregélyes és Miskolc városokból is a pedagógusok. Köszönjük, hogy a fenntartó érdeklődésével, jelenlétével megtisztelte a Baptista Óvodák Szakmai Találkozóját. A program sikerének egyik biztosítéka az intézményi közösség összefogása volt. Bízunk abban, máskor is vendéglátói lehetünk e programnak, itt Kisújszálláson.

Ponyokainé Rab Judit
intézményvezető
Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!