Baptista nők az ENSZ-ben

0
629

A beszámolóm egy kicsit megkésve készült el, csupán azért, mert a hosszú, dermesztő tél utáni felmelegedésben a tavaszi feladatok a missziómezőn igencsak nagy lendületet vettek; úgy tűnik, nemcsak a kerti munkálatokban, hanem a lelki feladatok, szolgálatok sokaságában is nagy erővel tört be a tavasz.

Március egy kicsit, úgy is mondhatnánk, a nők hónapja. Kezdődik az ökumenikus női világimanappal, majd a nemzetközi nőnap fordítja a figyelmet a nők felé, s gyülekezeteink is általában ilyenkor tartják a helyi vagy regionális nőkonferenciákat.

Idén alkalmam nyílt csatlakozni a Baptista Világszövetség képviselői köréhez, akik részt vehettünk az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ = UN) szervezésében mindig március közepén tartandó kéthetes programon. NGO CSW Fórum a hivatalos megnevezése a rendezvénysorozatnak. Ilyenkor két teljes hét szól az ENSZ-ben a nőkről. Felszínre kerülnek a helyzetükkel foglalkozó kérdések, megoldásra váró problémák. Hiszen amíg mi hellyel-közzel elégedettek lehetünk a társadalomban betöltött szerepünkkel (habár nálunk is adódnak bőven hátrányos megkülönböztetésből fakadó rendeznivalók), addig a világban óriási különbségek léteznek.

„A nők gazdasági felemelkedésének lehetősége” volt a meghatározó témakör, s ezen belül az oktatás, a felvilágosítás, információközvetítés; a nők szerepe a társadalomban, jelenlétük a politikai életben, helyük a modern kori családi életben. Lehetőségeik felismerése – adott esetben lehetőségek teremtése számukra – és mindeközben tanításuk arra, hogyan élhetnek jól ezekkel a saját és családjuk boldogulása érdekében. Ugyanis a kiszolgáltatottság csapdahelyzeteket teremt.

Az anyagi szükségletek, az önértékelési problémák olyan döntésekbe sodorhatnak bárkit, amelyek emberi méltóságukban alázzák meg őket. Mindig találunk olyan erőket, amelyek visszaélnek a helyzetükben kiszolgáltatott emberekkel, s könnyen – mire föleszmélnek – áldozataivá válnak különböző érdekcsoportoknak. Civil szervezetek, egyházi alapítványok, államilag irányított szociális segítő csoportok mutatkoztak be, tették közzé, mit tudnak tenni a nők védelmében, milyen lehetőségeket tudnak felkínálni, hogy a reménytelenségből kiutat találjanak mindazok, akik készek változtatni élethelyzetükön.

Közel kilencezer asszony fordult meg a rendezvénysorozaton a világ minden tájáról. Százszámra kínált programlehetőségekből válogathatta ki mindenki a számára aktuális szemináriumokat, bemutatókat, prezentációkat. A napi eseménysort ökumenikus istentisztelet indította. Jó érzés volt látni a jóakaratú emberek törekvéseit, a segítőkészség mindenféle megnyilvánulását. Vannak olyan helyzetek, amelyekben jóakarattal sem lehet egyértelműen, eredményesen segíteni. De legalább nyilvánosságra kerülnek azok a kiszolgáltatott asszonysorsok, akiknek már az is eredmény, hogy a hangjukat meghallják. Így az első lépést megtették, hogy változás történhessen körülöttük. Például ki gondol arra, hogy milyen az asszonyok élete a sivatagokban, vagy mit él át egy gyermeklány, amikor a szülei eladják vagy korán férjhez adják, természetesen egy sokkal idősebb férfihoz, aki nem a gyermeket látja benne vagy a tisztelni való nőt, embertársat, hanem félelmetesen kihasználja, s idejekorán félre is dobja, mint egy megunt játékot. Vagy az asszonyok bizonyos kultúrákban, akik már nem alkalmasak többé a gyermekszülésre, és ki kell szolgálniuk férjük új asszonyát… De hát ismerünk ilyen történeteket a múltból, sok minden előfordult már a történelemben. Csakhogy ezek még ma is élő kérdések, amelyekre választ kell adnunk. Persze, mondhatjuk, mi, köszönjük szépen, jól vagyunk, semmi közünk az efféle helyzetekhez. De a saját világunk köré nem tudunk kerítést húzni, kizárni a bajt, és csak a vacsoraasztal mellett tenni társalgási témává ezeket a problémákat.

Irodalmat kedvelő emberként megrázó volt számomra négy költőnő bemutatkozása, akik az emberi jogok csorbulása kapcsán megélt helyzeteket elemezték, és versekben fogalmazták meg üzenetüket a világ számára. És ilyenkor sohasem az számít, hányan hallják meg és milyen mérhető eredménye lesz a versekben küldött segélykiáltásnak. Vannak dolgok, amelyeket nem a mennyiség határoz meg, hanem a minőség. Az viszont tény és való, hogy csak a megindult lélek tud együttérzésének kifejezést adni, s ebben a helyzetben a változás eléréséhez anyagiakra is nagy szükségük van ezeknek a szervezeteknek. Mert összefogva többre jutnak még a jószándékú emberek is.

Ünneplés és döbbenet. Elkeseredés és bátorítás. Fájdalmas kiáltás és a kimenekedés lehetősége. Valahogy ezek a kontrasztos érzések hullámoztak az ENSZ által szervezett találkozón.

Hadd említsek még két izgalmas eseményt. Az egyik most különösen aktuális a fejlett Európában: a család értéke mint védelmet, biztonságot nyújtó közegé. Erről folyt egy közel háromórás plenáris ülés, ahol különböző témafelvetéseket hallottunk neves előadóktól (nem csak nőktől), majd olyan asszonyok szólaltak meg, akik ki tudtak jönni nagyon is kemény élethelyzetekből. Ezek a tanúságtételek egyébként jobbára a fejlett nyugati társadalom nyomorúságairól rántották le a leplet – mint például a béranyaság kérdése, a gyermekeinket fenyegető veszélyek, vagy hogy mi lehet az oka annak, hogy nagyon sok bajbajutott nem kér segítséget.

A másik alkalomról a sajtó is beszámolt. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár fórumon fogadta az asszonyokat, és szabad párbeszédben töltött bő egy órát a 61. konzultáció résztvevőivel.

Isten által ránk bízott szolgálatunk meghallani a segítségért kiáltót, s nemcsak egy pohár vizet, falat kenyeret adni neki, hanem segíteni őt abban, hogy élni tudjon azzal, amije van. Ahogyan egy híres mondás tartja: ha halat adsz az éhezőnek, jóllakik, de ha megtanítod halászni, élni fog.

Tegyük ezt mi is a ránk bízottak körében.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

+ 52 = 59