Baptista Művészeti Napok Imrén

2521

Nagy volt a forgalom november 15-én a pestszentimrei baptista imaházban, amely ezen a napon két rendezvénynek is otthont adott az országos Baptista Művészeti Napok keretében.

A vendégek először Artner Ilona, Lehel Endre, Mikó F. László és Volker Schwarz képzőművészek kiállításának megnyitóján vehettek részt a közösségi otthon alagsorában. Alkotásaikat Háló Gyula lelkész és költő Napi adagok című aforizmakötetének a gondolatai ihlették. A 365 belső lépés 100 méteren elnevezésű tárlat teljes egészében 2009-ben, a 15. Szemes Fesztivál keretében volt látható. Itt most 84 képet állítottak ki az anyagból. A kiállítást Jakab Cintia, a Magyar Televízió műsorvezető-riportere tette interaktívvá azáltal, hogy a résztvevők egy-egy kép alatti gondolatot kaptak kézbe, amit a letakart szövegű festményekhez kellett párosítaniuk. Izgalmas, érdekes próbálkozás volt ez.

Ezután az imateremben „A másik” című felolvasóesttel folytatódott a baptisták rendezvénye. Murányi Anita énekes-színész és Háló Gyula előadásában a költő versei előbb a többi ember, aztán a szerelem, végezetül pedig Isten világába vezettek el.

A Baptista Művészeti Napok keretében megrendezett irodalmi est sikere talán azzal érzékeltethető a legjobban, hogy a program végeztével nem mentek haza a vendégek, hanem sokáig ott maradtak még beszélgetni egymással.

A házigazda Háló Gyula egyetlen, de mindent kifejező mondattal összegezte az estet: – Lélekerősítő élmény volt…

A kiállítás december végéig látogatható, vasárnaponként 9 és 12 óra között.

írta: R.F., forrás: bp18.hu


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!