Az adományok eljutottak az „ősi magyar haza” legkeletibb végébe

0
438

Március 7-én, kedden megérkeztek Székelyföldre azok az adományok, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálat szállított az egykori történelmi Magyarország legkeletibb és legmagasabban fekvő településére.

A történetet kezdjük talán mindjárt a fenyvesek ölelésében meghúzódó falu elnevezésével, van ugyanis az írásmódot illetően némi félreértés. A legtöbb leírásban, még a közeli Kovászna útjelző tábláin is Kommandóként szerepel a név, ám az ezer méter fölé kanyarodó köves-havas-vizes út végén, az első házak tövében a felirat már Komandó, egy „m” betűvel. Ezt kell elhinnem, hiszen ezt erősíti meg Opra Béla, a helyi Horn Dávid Általános Iskola igazgatója, aki megindokolta azt is, honnan ered az elnevezés: a szó vélhetően arra utal, hogy egykor itt gyakorlatoztak, „komandíroztak” a székely határőr vitézek. Mert nem akármilyen helyen vagyunk, a falutól mindössze 16 kilométernyire húzódott a történelmi Nagy Magyarország (mint ahogyan Komandóban hallottam: az „ősi magyar haza”) legkeletibb határa.

De ugorjunk egy nagyot az időben, hiszen látogatásunk célja nem a régmúlt felidézése, hanem egy segélyszállítmány célba juttatása volt. Mindennek egy őszi földrengés miatt megrepedt kémény az oka, január 9-én ugyanis egy kipattanó szikra lángba borította az iskola igen kiszáradt faszerkezetét. Hiába érkeztek bravúrosan a havas szerpentinen 53 perc alatt a helyszínre a Kézdivásárhelyről induló tűzoltók, az akkor éjszaka mínusz 37 (!) fokos hidegtől megfagyott a víz, amivel a tüzet akarták eloltani. A helyiek szerencsére addigra megakadályozták, hogy az egész iskola leégjen, de a kár így is tetemes lett: odaveszett a könyvtár kilencezer kötettel együtt, az informatikai labor 15 számítógéppel, az archívum az 1920 óta gyűjtött minden dokumentummal, egy raktár sportfelszerelésekkel és népi viseletekkel, az illemhely, a kazánház, a tanári szoba, az igazgatói iroda, a konyha és három osztályterem. A megmaradt épületrészben az oktatást egy hét kényszervakációt követően mostoha körülmények között január 16-án kezdték újra, és várták a segítséget.

A jelképes segélykiáltás után számos magyarországi és erdélyi településen kezdtek gyűjtőakcióba. Az elsősorban Tápióbicskén, Budaörsön, Seregélyesen, Csókakőn, Székesfehérváron, Pákozdon felajánlott könyveket, sportszereket, játékokat, számítástechnikai eszközöket március 7-én rakodták ki a Baptista Szeretetszolgálat járműveiből, illetve az Alba-Posta Kft. irányítója, a velencei Nagy György teherautójából, aki felajánlásként a szállítmány egy részének csaknem 900 kilométeres utazási, célba juttatási költségeit is állta.

„Nagy országot foglaltak egykor ősapáink”, sóhajtott Opra Béla, amikor erről, azaz a megtett távolságról beszéltünk. Aztán megkönnyebbülten összegezte az eddig érkezett adományok tételeit, hiszen immár elmondható, hogy Komandóban ismét elegendő könyv van, annyi, hogy még a környező magyar ajkú településeknek is jut belőle. Most már a legfontosabb az anyagiak előteremtése lenne az építőanyaghoz, a leégett iskolaszárny újjáépítéséhez.

A Nagy-Bászka mentén fekvő ezerlelkes falut – ahol egy kilenc évvel ezelőtti végzetes medvetámadásról is hallani, ahol jellemző kontrasztként kétmillió forintért akár házat lehet venni, és ahol magyarországi milliárdosok is felbukkantak – szinte teljesen magyarok lakják, és bár fogyatkoznak az elvándorlás miatt, arányuk még mindig 95 százalékos. Iskolája, az egykori jótevőről, a munka- és megélhetésteremtő Horn Dávidról elnevezett intézmény 103 gyermeknek biztosít magyar oktatást és nyilvánvalóan erőt a megmaradáshoz.

Miután elfogadom a frissen sütött fánkot, és munkatársaimmal bejárom a nagy magyarok arcképeivel díszített tantermeket, arra gondolok, hogy valóban komoly veszteség érte Komandót azon az éjszakán. De a konok helyiek összefogtak, megmentették, ami megmenthető volt, és most láthatják, hogyan válik kézzelfogható segítséggé a távoli Magyarország magyarjainak szeretete. Miként lett ez a szállítmány is jelképe annak a tiszteletnek és hálának, amit a keleti bérceken évszázadok óta a kipusztulással dacoló székelység iránt érez a trianoni határok közé szorított nép.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

74 + = 76