Amerikai orvosokkal és fogorvosokkal Kárpátalján

1967

Május 19-től 25-ig Ukrajnában, a kárpátaljai Gát községben dolgozott a Baptista Szeretetszolgálat csapata. A segélymunkások amerikai egészségügyi szakembereket kísértek el a szomszédos országba, ahol egy héten keresztül segítették munkájukat a rászorultak között.

index10Tizenegy amerikai orvos, fogorvos, szájhigiéniai szakember és ápoló érkezett májusban az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Magyarországra. A Trinity Baptist Church önkénteseit a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai kísérték el a kárpátaljai Beregszász járás régi magyar falujába, Gátra, ahol előkészítették s egy héten át segítették, támogatták munkájukat.

index7A rászorult ifjak és felnőttek fogorvosi, valamint orvosi vizsgálatát, kezelését végezték el a tengerentúli szakemberek magyar partnereikkel. A fiatal baptista önkéntesek a gyermekeknek is tartottak foglalkozásokat. Ez nem az első ilyen segélyakció volt, az elmúlt évben az ugyancsak kárpátaljai Nagydobronyban és környékén már szerveztek hasonló programot az olyan szegények érdekében, akik csak nagyon ritkán részesülnek korszerű és hatékony kezelésben.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!