Adni, visszaadni…

3057
A gálaműsoron a diákok is megmutatták tudásukat. Fotó: Bujdos Tibor

A diósgyőri Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet kiállítással egybekötött gálaműsort rendezett pénteken.

– Mi egy országos rendezvénysorozatba kapcsolódunk be, amit a baptista művészetek hete keretében szerveztek meg a reformáció jegyében – fogalmazott érdeklődésünkre pénteken Bódis Sámuel, a Nyitott Ajtók Baptista gyülekezet lelkipásztora, az intézmény fenntartójának hivatalos képviselője.

– Számunkra azért is különleges ez a mai nap, mivel a gyülekezet fenntartásában három intézmény is van. Körülbelül 1200 diáknak biztosítjuk a tanulás lehetőségét, az óvodás kortól egészen a szakképzésig. Kihívás számunkra minden ilyen alkalom, hiszen egy kicsit bemutatkozunk, adunk magunkból valamit, illetve bemutatjuk azokat a produkciókat, amik akár az iskola padjaiban, akár a gyülekezet programjaiban születtek. Ebből szeretnénk valamit visszaadni, bemutatni a társadalom számára.

Mozgalmas volt

– Nagyon mozgalmas volt ez az év! – mondta a lelkipásztor.

– Ha az egyházi rendezvénysorozatokat tekintjük, akkor különösen, hiszen konferenciák, gálák és sportesemények is színesítették a jubileumi esztendőt. A sportrendezvényen, ahol katolikus és protestáns csapatok mérték össze erejüket Bódis Sámuel is aktívan részt vett.

– Nagyon élveztem az évet, de azt gondolom, hogy ha magunkra nézünk és a reformáció gondolatait értékelni szeretnénk, akkor a legnagyobb üzenet az, hogy folyamatos megújulásra van szükségünk – hangsúlyozta. – Úgy az oktatás terén, mint az egyéni lelki életünkben. Ez az év számunkra erről szól: változunk, ám milyen irányba, és hogyan változhatunk jó irányokba. Nem csak mint ember, hanem mint intézmény is.

Bódis Sámuel, a Nyitott Ajtók Baptista gyülekezet lelkipásztora kiemelte azt is: nagy öröm számára, hogy sikerült az iskolájukat felújítani.

– Külön hála a Jóistennek és mindazoknak, akik ebben segítettek minket! – jelentette ki búcsúzóul.

Forrás: http://www.boon.hu/adni-visszaadni/3677119


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!