A Szegedi Ökumenikus Kórus Rómában járt

0
192

A Szegedi Ökumenikus Kórus énekesei a város különböző felekezeteinek gyülekezeteiből jöttek, hogy a város ökumenikus alkalmain szolgáljanak. A kórus 2011 februárjában alakult.

A felkérések egyre sűrűsödtek a város és az egyházak részéről is. Az együtt éneklés öröme is nagy hatással volt a kórustagokra, ezért 2015 októbere óta heti rendszerességgel tartunk próbákat négy karnaggyal, akik három felekezethez tartoznak: Baloghné Kovács Magdolna (baptista), Nagy-Szabó Kornélia (református), Szántó Lajosné (katolikus), dr. Varjasi Gyula (katolikus).

Még valamikor a téli hónapokban a Szegedi Ökumenikus Kórus meghívást kapott a Fokoláre mozgalomtól az itáliai Castel Gandolfóba, hogy az ott tartandó kongresszus egyik zenei szolgálattevője legyen. A kongresszus jelmondata ez volt: Együtt haladva – Keresztények az egység útján.

A mozgalom alapítója Chiara Lubich, akit a Fokoláre-tagok mind a mai napig mélyen tisztelnek. A mozgalom célja alapvetően az egység munkálása a kereszténység sokféleségén belül. A 2017-ben tartott kongresszust május 9–13. között rendezték meg – erre kaptunk meghívást, amit el is fogadtunk, és negyven fővel május 9-én reggel elindultunk… (Nagy Fanni)

Római képeslap

Sok színből áll össze a fény… a fény színekből áll… – próbáltuk eldadogni a Szegedi Ökumenikus Kórus mottóját a tényleg sokszínű Fokoláre-konferencia résztvevőinek Castel Gandolfo nagytermében. 41 nemzet 700 küldöttje hallgatta a meghívott szegedi kórus és a román ortodox férfikar himnuszait.
Május 8–13-ig élveztük a pápai nyári lak vendégszeretetét. Élményeim összeállnak, mozaikjai segítenek feldolgozni a rendkívüli élményeket, befogadni a kapcsolatok szépségében nyert örömöt.

A ballagás körüli zűrzavar és az anyák napi lekötöttség után ragyogó napsütésben érem el a csatlakozást Bagényi Tamásék autójához. A repülőtéren „padlót fogva” vár Kolozsváriné Györgyi, lába megzúzódott. A beszállás után végre hátradőlünk és kicsit kifújjuk magunkat, amíg fel nem bukkan Róma látképe sok zöld területtel és történelmi épülettel.

A római utca meleget lehel, itt nyár van. Türelmes várakozásunkat egy busz érkezése koronázza, amely azonnal a szállásunkra visz. Mire kicsodálkoznánk magunkat, irány a központ, a Máriapoli.

Csodálkozva lézengünk a márványpadlón és a modern épület nyújtotta komfortban.

Györgyit nemsokára előzékeny testvérek szállítják Albanóba, hogy olaszos könnyedséggel megállapítsák: „Bagatell”, egy kis szalagsérülés.

A vacsora feletti ujjongás kellős közepébe érkeznek vissza. Kisfilm tudósít a rendszerről, de a mindennapi saláta és bor készségessé tesz, hogy az evőeszközöket mosogatógépkész állapotba hozzuk a fogyasztást követően.

Este kétszer tévedünk el a panzióban, de kárpótol a völgy fényorgiája, amelyre az erkélyünk nyílik.

Az olasz szakácsnők készséggel adnak jeget, no nem a whiskybe, hanem Györgyi lábára.

Másnap szerencsére pihenni akarok, Györgyi meg túlélni, így nagyon értékes előadásokat hallgatunk Chiara Lubich lelkiségéről, az egység felé vezető útról, amely a másik ember bűnének bizonyos fokú átvállalásáról szól. Az elhagyott Jézussal való azonosulás segít a helyes keresztény magatartásra.

Jó protestáns módjára vitatkozom az állításokkal, mégsem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen nagy filozófusok és teológusok kápráztatnak el a gondolatok körüli eszmefuttatásaikkal.

Aprópénzre, aprópénzre váltani… dünnyögöm magamban. Ebben segítenek majd a csoportbeszélgetések, csak még nem tudok róla.

Mindenesetre az egyik imádság röviden válaszol az én lelkemből is: Add, hogy felismerjem… hogy elfogadjam… hogy odaadjam…

Karnagyok: Baloghné Kovács Magdolna, Nagy-Szabó Kornélia, Szántó Lajosné, Varjasi Gyula

Délután befut a második csapat is, s mi szundikálunk vagy a kiadott parancs szerint próbálunk mindenkivel beszélgetni, kézzel-lábbal, konyhaangollal. Az egyik szervező csodálkozva néz, hogy tudok olaszul… pedig csak pünkösd van…

Végre valakinek eszébe jut, hogy Györgyit visszarendelték a kórházba. Egy olasz–magyar hölgy veszi pártfogásba. Ismét hosszas tortúra. Még szerencse, hogy délután napoztunk is egyet a gyönyörű parkban.

Szerda: pápai fogadás.

A csapat közel férkőzhet a pápához, de nem eléggé… Az oszlopsor ölelő karnak látszik, de eszembe jut: „Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában.” (Jel 3,12) Így nem is csodálkozom, amikor nagyszerű tolmácsunk közli, hogy az oszlopok a szenteket jelentik…

Róma ragyogó, mindenki kedves, a fagyi finom, a macskakövek régiek, a közlekedés hangos. A pápai testőrség fiai színesek és fiatalok. A Szent Péter-székesegyház nagyon barokk, de egyből emberléptékű lesz, amint felhangzik benne a Feltámadt hős című ének, s pont Szent Péter sírja felett. Érdekes látni, hogy csúszik térden és könyörög valaki az egyik kegyhelynél. Én is lehetnék…

A buszok késve, teljes káoszban, sötétben és büdösben váratnak magukra. Már-már türelmünket veszítjük, pedig a nap fénypontja vár ránk. Eldöntöm, nem szállok ki a buszból, ha egyszer végre alám kerül… A könnyelmű fogadkozások hál’istennek elszállnak egy kis lábnyugvás után. Ugyanis a Falakon Kívüli Szent Pál-székesegyház mozaikjaival, hihetetlen katartikus élményével hívogat.

A román ortodox férfikar (14 válogatott hang) vesperást énekel, a fáradtláb-effektus miatt ott ülök az ikonszerű fél kupola alatt, és egyszer csak megszólal a képből a központi személy: Jézus.

A Szent Pál-templom biztos hallott már ilyen csodálatos éneklést, de ilyen csendes tanácsadást?

A derűs tekintet, összecsippentett ujjak, az időn túli mosoly mind azt üzeni: Figyelj! Minden krízis: vizsga… ne félj!

Nincs kedvem innen továbbmenni. De az olasz rendőrök sürgős távozásra szólítanak fel. Élcelődünk: várja őket a meleg vacsora, a jó borok… Nem tudjuk, hogy robbantottak…

Este a panzióban a konyha üres. A hűtő tele fagyival. A recepciós észrevesz, amint jég után kutatok, felháborodva kiutasít. Jeget kérek, mire rájön, hogy nem a fagyit jöttem felfalni, heves gesztikulálás közepette kituszkol. Másnap is rosszul reagál, de pénteken már maga ajánlja fel: Jeget?

Csütörtök csúcsélménye a délutáni katakombalátogatás: mintha az életem megjelenítése lenne. Labirintus, sötét, kialvó fények, szűk odúk, minél hamarabb ki kellene jutnom innen, nem érdekel, hányan vannak itt eltemetve, hányan élték túl, mennyi könnyet és sóhajt rejt… Egy ajtó nyílik, megmenekültem! Ez a Szent Sebestyén-templom a megkönnyebbülés és győzelem helye. Fénylik, fehér és zöld márványban csillog. Énekelni fogunk, mindenki feszülten készülődik, közös mise lesz… Közös elragadtatás…

A görögül felolvasott Miatyánk alatt talpra ugrik a templom, hihetetlen Jelenlét. Ugyanez történik a hitvallás elmondása során. Már nem is hüledezünk, amikor a közös éneklésben elszállunk, az ortodox férfikar először futtatja a fejében a szöveget, aztán rázendít a Laudátéra. Az alapok is remegnek! A felvillanyozott brazilok a templom előtt tánccal, tapssal ünnepelnek. Illik válaszolni, mi is rázendítünk. Senki sem tudta előre… hogy jelen lesz a Szentlélek…

Pénteken szolgálatba állunk. Baloghné Kovács Magdi nagy ötlete egy kisfilm. Balogh Barnabás átnyomja a szervezők ellenállásán. És milyen jó: a gyülekezők zsivajában könnyezve énekeljük a kisfilm aláfestő zenéjét: Gyönyörű mind, amit az Isten formált… Ez egy grátisz volt tőlünk és nekünk…
A délutáni csoportbeszélgetés megválaszolja kérdéseimet. Laikusok válaszolnak, és Bíró Márti, aki ismét felkészült. A másnapi búcsúszavai is dicsőséget hoznak nemzetünkre.

Este még egy rögtönzött koncert tanúiként búcsúzunk az ortodox férfikartól. Még szerencse, hogy vannak bátor emberek, meghívták őket Szegedre.

Zeffer Tamás bizalmasan megvallja, hogy traumatológus szeretett volna lenni, emiatt kötözi-kezeli lelkesen a sérült lábakat. De hogy miért szaladgál olyan szolgálatkészen elveszett kórustagok után, és honnan van türelme az ügyes-bajos emberek elviselésére, arról nem szól…

Szombaton reggel kapunk egy kis kimenőt, a Castel Gandolfo feletti kis ékszerdoboz terecske, az alatta látszó tengerszem környéke magyar szavaktól hangos.

Még az ajándékvásárlásom gondja is Isten kezébe van letéve. Nem csoda hát, hogy a fiamnak egy Róma feliratú pólót találok, amelyen egy oroszlán éppen kettéharapja a láncokat. Aki eddig meglátta, mind tapsolni kezdett, hiszen pont annak a követeiként jöttünk Rómába, aki Júda Oroszlánjaként leszaggatja a láncokat, széttöri a kötelékeket…

A szombati repülőút méltó befejezése a testi-lelki felüdülésnek. Teljes szépségében ragyog alattunk Európa, amely megérdemli, hogy összefogjunk keresztények, és ne csak protokoll legyen közöttünk a párbeszéd, hanem valódi dialógus és közösség a Szentlélek által.

Tudatosan felajánlhatjuk életünket, hogy a világi tendenciákkal szemben Krisztussal egyesülve találjuk meg valódi identitásunkat.

Hogy apróra váltsam: szombat délelőtt két férfi tolta fel a kisváros főterére a Györgyit vivő tolókocsit, kicsit kanyargott, mert az egyik öszvér volt, a másik teve… De Györgyi feljutott!

Az ökumenikus kórusnak is ez a küldetése, és maradjon is! Ámen.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

6 + 4 =