A számolás joga

Filmajánló

5701

Ez a film nincs agyonreklámozva. Véletlenül találtunk rá, és óriási hatással volt ránk. Egy igazi kincs A számolás joga a szirupos, akciós filmek sorában. Azért, mert az életről szól, igazi hús-vér emberek történetét beszéli el, akik Isten segítségével érték el sikereiket.

Három fekete hölgy történetét ismerhetjük meg, akik fizikus-űrkutató-matematikus tudósok, és nevükhöz fűződik a Merkúr-projekt és az 1969-es Apollo–11 űrhajó Holdra utaztatása is.

Fontos film ez. Egyrészt elmesél egy olyan történetet, amelynek háttérben munkálkodó, de kulcsfontosságú szereplőit eddig még nem ismerhettük meg. Másrészt, és ezt Taraji P. Henson, az egyik főszereplő fogalmazta meg: „Nem akármilyen nők voltak ezek, nem egymás ellen küzdöttek, nem voltak köztük cicaharcok, hanem összefogtak, és együtt dolgoztak egy célért. Ha az ember együtt hajt a többiekkel, akkor bármi lehetséges.”

S ez az, amit mi hívőként igazán megtanulhatnánk. Dolgozzunk össze, dolgozzunk együtt azon, hogy minél több ember hitre juthasson és együtt dicsérje velünk Jézus Krisztust.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!