A világ minden táján élő magyar emberek október 6-án az 1848-as forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett áldozataira emlékeznek.

Egész Európán forradalmi hullám söpört végig. Ez a lendület magával ragadta a magyar ifjúságot, majd a nép meghatározó személyiségei a magyar szabadságharc mellé álltak. Rövidesen katonai összecsapásra került sor az osztrák és magyar hadsereg között. Az oroszok támogatását élvező osztrák császári hadsereg előtt a megfogyatkozott magyar sereg fegyverletételre kényszerült. Ezután következett a kemény megtorlás. Haynau osztrák táborszernagy szabad kezet kapott arra, hogy régóta tervezett bosszúját végrehajtsa. Az aradi várbörtönbe szállított tábornokok az utolsó napokig számítottak arra, hogy megjön a felmentő, kegyelmi üzenet. A Bécsből érkezett futár azonban a halálos ítélet megerősítését hozta Aradra. Nos, október 6-a reggelén fél hatkor négy tábornokot, Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost vezették a kivégzés helyére, akik golyó általi halállal léptek át a túlsó partra. Ezután Tichy vezérlő őrnagy parancsára az osztrák katonák négyszöget alkottak, és következett a kötél általi kivégzés a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. A kivégzés látványa olyan döbbenetes hatást gyakorolt a jelen levő osztrák katonákra, hogy közöttük terjedt el először a drámai mondat, amely a vértanúk neveinek kezdőbetűit tartalmazza:

Pannonia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie! – Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!

Thorma János: Aradi vértanúk

Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy egyének, népek életében nem történhet e földön olyan esemény, amely elkerülné a teremtő Isten figyelmét. Szükségszerű tehát, hogy minden történést Isten igéjének fényében tekintsünk át. Ha ez nem történik meg, az a veszély fenyeget, hogy megmaradunk a magunk gyártotta magyarázatok börtönében. Az 5Móz 22,1-ben a következő figyelemre méltó mondat áll:

„Ne nézd el, ha embertársadnak marhája vagy juha elcsatangol, ne menj el mellettük közömbösen!”

Nos, ha Isten azt akarja, hogy az eltévedt állatokat visszavigyük a gazdájukhoz, mennyivel fontosabb, hogy embertársaink tiszta képet kapjanak a történelmi események ige szerinti átvilágításával. Számos példát találunk Izrael népének életében is arra, hogy amikor elfordultak Istentől, szükségszerűen következett a büntetés. Így történt ez Ajnál: 36 halott és csúfos megfutamodás. De az Eben-Háézer melletti vereség is elkeserítő volt, hiszen a filiszteusok 4000 izraeli embert vágtak le a harcmezőn. Csak ezután fogalmazták meg Izrael vénei a döbbenetes kérdést: „Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal?” (1Sám 4,3) Az Úrtól tanult imádság világosan szól:

„tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…”!

Igen, Istené az ország, és annak adja, akinek akarja! A hozzá hűségesektől viszont nem vonja meg áldását, és nem veszi el a nekik adott földi hazát sem! Sajnos népünknek az évszázadok során történelmi tragédiákat kellett átélnie, mert nem akarta tudomásul venni, hogy csak az tud rajtunk segíteni, akinek „adatott minden hatalom mennyen és földön”, és őt úgy hívják: Jézus Krisztus. Sok évszázadon át, de napjainkban is az egyház által szentnek nyilvánított elhunytakhoz fohászkodnak sokan közbenjárásért, népünk sorsának felemelkedéséért.

Az elbukott forradalom nagy véráldozatot követelt népünktől, akik között volt sok tiszta gondolkodású igaz, hazáját szerető ember is. Az Örökkévaló azzal jutalmazta ezt, hogy létrejöhetett az 1867-es történelmi kiegyezés, amely egy Isten áldotta, virágzó ország építésének lehetőségét hozta el. Sajnos felelős vezetőink nem tudtak élni vele, mert „operettes álomvilágba” merülve hátat fordítottak Istennek, és a trianoni tragédiával végződő háborúba taszították népünket. Maradt egy „zsebkendőnyi” ország és a külhonba kényszerült sok magyar ember, akiket a környező népekbe olvadás reális veszélye fenyeget. Sajnos napjainkat is az összeférhetetlenség, az egymásnak feszülés jellemzi. Bárcsak megértenénk végre a 133. zsoltár életbe vágóan fontos mondatait:

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! …csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.”

Bátkai Sándor
az Arad-Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezetből

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS