A kürt mestere

0
569
Révész Márk

Zeneakadémiai mester diplomakoncertjének alkalmából beszélgettem Révész Márk kürtművésszel, az Újpesti Baptista Gyülekezet tagjával.

Diplomakoncerteden játék közben nyugodtság, kiegyensúlyozottság és maximális biztonságérzet áradt belőled. Úgy éreztem, egyszerűen csak teszed a dolgod. Zenélsz. Nézőként nagyszerű élményben volt részem. Remekül játszottál, és magával ragadó volt elkötelezett hozzáállásod, amely a Solti-terem színpadán jellemzett. Hogyan élted meg és hogyan készültél a koncertre?

Nem vagyok izgulós típus, de izgatottság volt bennem. Vártam már, hogy kimehessek játszani, mert bonyolult, sok összetevős dolog egy diploma szervezése. A közönséget csodálatosnak éreztem, sokan jöttek a gyülekezetemből is, sütött a szeretet és az érdeklődés az egész teremből, és így nagyon jó volt játszani. A felkészülés ideje alatt is teljes állásban dolgoztam, így mindkét területen helyt kellett állnom. A koncertem műsora a félév alatt háromszor változott meg, mire a Jóisten a nekem legjobban fekvő darabokkal állított ki – vagyis úgy „szervezte”, hogy azokat kapjam. Örömmel éltem át azt, hogy valóban „békességünk van… hit által”, ez a Róma 5,1–2, az alapigém, amit a bemerítésemkor kaptam.

Isten a jelenlétével játék közben olyan nyugalmat árasztott rám, és úgy beburkolta a fülemet a hibáimra (amelyek mindig vannak, akármilyen szintű felkészülés előzi is meg a koncertet), hogy azokat észre sem vettem, így nem azok kötöttek le, hanem a zenélés öröme.

Mesélj a zenei tanulmányaidról! Kik és hogyan segítettek neked ezekben?

A családomban sok zenész van. Természetes volt, hogy teret adtak nekem a zenéléshez. Először csellóztam két évig. Majd 12 éves koromban beteg lett egy társam, és én mentem be helyette zongoraórára. Itt találkoztam Szilágyi Istvánnal, az első kürttanárommal, akinek éppen az egyik tanítványát kísérte zongorán a tanárnőm. A tanár úr rám nézett és annyit mondott, hogy a kürttel kellene foglalkoznom. Attól kezdve mindennap mentem hozzá órára. Vele történt meg az is, hogy egy nap azt mondta, másnap szép ruhát vegyek fel, és miután így tettem, egy országos versenyen találtam magam, ahol a zsűri elnöke, Beleznay Tibor hallott játszani, és meghívott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola felvételijére, ahova fel is vettek – őhozzá. Nagyon szerettem odajárni. Harmadikban új tanárom lett Ambrus Károly személyében, ő volt a következő lépcső az akadémiához, ahol Magyari Imre növendéke lettem.

A tanáraim a mai napig fontosak nekem, Isten rajtuk keresztül nyitott kapukat, és mindezek öntudatlanul valósultak meg az életemben.

Hogyan vezet Isten a zenében, a pályádon?

Megtapasztaltam, hogy amit én terveztem vagy kitaláltam magamnak, az nem jó, de amit Isten elém hozott, azok a dolgok sikerültek. Rájöttem, hogy nekem nem kell tudnom, mi fog történni velem, de ha jön a lehetőség, készen kell lennem, nem számít, hogy mit gondolok róla, akkor is bele kell állnom. Volt már, hogy féltem tőle, mégis el kellett vállalnom.

Régóta nem kérek már Istentől konkrét dolgot, hanem csak erőt kérek, hogy amiben benne vagyok, azt végig tudjam csinálni, és hogy ne legyen bennem csalódottság, mindent lehetőségnek lássak, ne kudarcnak.

Persze folyamatosan gyakorlok, mindig készenlétben állok. Úgy érzem, hogy Isten anélkül, hogy felfogtam volna, elvezetett egy pontig, rávezetett egy útra, én pedig hagyom, hogy vezessen tovább. Nekem nem kell tudnom, hova vezet. A keresztény élet, a támogató család és a gyülekezet keretet és végtelen szabadságot is ad. Táptalaj, ahonnan kifejlődhetünk, legyen szó szakmaiságról, személyiségről, hitéletről.

Révész Márk diplomakoncertje a Zeneakadémia Solti-termében

Miket tartasz sajátos képességeidnek, erősségeidnek, esetleg ajándékodnak?

A zeneiségemet elsősorban. Ez pedig a lélekből fakad, amiben fölöslegessé válik minden beszéd. Mindenen túlmutató isteni ajándék, hogy meg tudok vele érinteni embereket. Ahhoz, hogy ez a lehető legjobban történjen, a hangszeremen kell megtanulnom egyre jobban játszani. Ez egy életen át tartó folyamat természetesen. A másik ajándékom más természetű. Bizonyos időnként kapok embereket az életembe, akiknek szükségük van rá, hogy beszélgessünk. Ez néha egy-egy alkalom, amikor beszélgetünk pár órát, néha egy hosszabb ideig tartó folyamat. A lényeg, hogy meghallgatom őket, elmondom a véleményem és a gondolataim aszerint, ahogy a Lélek indít, ezzel segítve nekik. Ezután ezek az emberek eltűnnek az életemből.

Milyen terveid vannak tehetséged további kibontakoztatására?

Nagyon szeretnék tanítani, de nem kizárólagosan. Nagyon élvezem, hogy emberekkel játszhatok együtt zenekarban. A szólista helyzet kényelmetlen, túlságosan én vagyok. Csapatmunkában jobban érzem magam. Ott inkább tudok érvényesülni, vezető egyéniség vagyok. Elsősorban azonban megelégedettségre vágyom, ami nincs összefüggésben azzal, hogy mennyire vittem a pályámon. Számomra ez azt jelenti, hogy tudom(!), Istenben vagyok a helyemen, azon az úton, amit ő szánt nekem – és hogy ez nekem elég lesz. Művészi hitvallásom, hogy a zene a lélek nyelve, amellyel a lelkek mindenféle nyelvi korlát nélkül kommunikálnak, ezért nem szorulnak magyarázatra. Ezt a tökéletes kommunikációt szeretném elérni. Az egyszerű, letisztult, puritán zenét szeretem, amit nem kell megmagyarázni.

Mivel szeretsz még foglalkozni?

Szeretek a szabadban lenni – egyedül –, sétálni és közben beszélgetni Istennel, vagy csak egyszerűen élvezni a jelenlétét. Nem vagyok fáradékony és stresszes, de ez az a tevékenység, ami adott esetben a leginkább feltölt, vagy ahová menekülök, ha a lelkem nehéznek érzem. A természet az a hely, ami leginkább megőrizte teremtettségi állapotát, ezért nekem ennek a közelsége jelenti azt, ahol a legközelebb érzem magam Istenhez. Jézus is elvonult, felment valami magaslatra, ha imádkozni ment az Atyához.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS